2016. augusztus 10., szerda

Huszonegyedik fejezet

Sziasztok Egyetlenjeim! 

Bocsánat, bocsánat, hogy nem hoztam a részt. Úgy érzem felesleges egy kisregényt írni arról, hogy időhiányban szenvedtem írás terén meg blablabla, szóval ettől az áradattól megkíméllek titeket. Itt az idő most meglehetősen szar, vihar készülődik, úgy éreztem, mégis posztolnom kell, mert ha akár még csak egy napig is várok, megint el fog tolódni. Nektek hogy telik a nyár? Várjátok már a sulit? :) 
Komiban írjátok meg a véleményt és, hogy mi újság veletek! :D 

Kellemes olvasást, 
BELLA

XXI.

Miután Stacey helyettem is elmagyaráz Chadnek mindent a szobában, mindketten azt hisszük, hogy egyáltalán nem fog érteni semmit, mivel ő egy fiú. Nem értheti az ilyen pasiügyeket, és a lányok között folyó viszályokhoz se lehet sok köze. Gondoltuk, hogy rengeteget vissza fog kérdezni, és mindkettőnket meglepett, amikor csak hozzáfűzte a sajátos véleményét. Úgy látszott, teljesen tisztában van mindennel; fölösleges lenne újra a szájába rágni a történteket.
- Szívesen eljönnék én is szombaton, de tudod, az ősök berágtak rám. Mondjuk, ez érthető – bólogat. – Az anyám szülésznő, mint azt tudod. Nagy sokk lehet neki, hogy én… nem teljesen olyan férfi leszek, akit ő akar. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem is szeret, de mégiscsak egy buzival van dolga, nem? Az olyanok, mint én, méltatást sem érdemelnek, nemhogy megértést.
- Idő kell csak nekik. Nem fognak gyűlölni érte – mondom.
- Idő? Idő a tortasütéshez kell, Ally. Én nem vagyok torta, csak egy meleg srác, aki azt reméli, hogy még sokáig élhet ebben a házban – néz körül, de a nővére oldalba löki.
- Ne mondj ilyet, Chad. Én kiállok érted.
- Mindegy is – tereli a témát a srác. – Te, Stacey Williams, nagyot koppantál volna, ha anya jön le helyettem a lépcsőről, ugye tudod? Oké, hogy utálod, de attól, hogy felpofozod, nem lesz semmi jobb. Ez Ally ügye, nem kell mindenbe beleavatkoznod.
- De az egy ribi. Na, ő nem érdemel méltatást – ellenkezik a testvérével, mire leállítom őt.
- Felesleges róla beszélni. Terhes Brandontól, kiakadtam, ennyi. Nem akarok róla beszélni.
- Attól még ott van az a gyerek, hogy nem akarsz róla beszélni. – Úgy látom, mindenképpen ennél a témánál maradunk. – Mellesleg egy hülye kis picsa. Tuti, hogy direkt hívott téged!
- Nem ügy, Stacey, felejtsük el. De erről eszembe jutott valami. Mit mondtál Brandonnak, amikor beértél a házba? Láttam, hogy súgsz neki valamit – bizonygatom, mire Stacey hirtelen témát vált és az ajtó felé indul. Ki is ért volna, ha Chad nem rántja vissza őt az ágyra. A lány, mivel látja, hogy innen nincs menekvés, ő indította el a lavinát, beszélni kezd.
- Csak az igazat – von vállat. – Idézzem? – Chad helyettem is bólint. – Oké. „Brandon, te egy szemét alak vagy. Nem, még a szemétnél is szemetebb. Szóval kapd be… és ne az ujjamat!”.
- Komolyan ezt mondtad annak a srácnak? – néz rá meglepett tekintettel Chad, mire a nővére szerényen bólint. – Ez az én tesóm – öleli magához a barátnőmet, mire felnevetek. Soha nem találkoztam még olyan testvérpárral, akik ennyire jól kijöttek volna egymással a sok-sok veszekedés, civakodás ellenére is. Remélem, hogy Lylával mi is ilyenek leszünk.
Ábrándozásomból a telefonom csengése ébreszt. A kijelző Brandon számát mutatja, és nem tudom, mi lenne a legjobb döntés, amit hozhatok. Felvegyem-e, vagy hagyjam. Elég megalázó volt nekem, amikor látta a „kitörésemet”, de úgy érzem, tudnék vele beszélni. Azonban ha felveszem, lehet, azt hinné, hogy ez azt jelenti, megbocsátok neki és minden el van felejtve, pedig közel sem. Ő még nem hagyta abba a szivatásomat, de az is igaz, hogy az ominózus eset óta nem tárgyaltam vele. De még azelőtt sem.
- Ki hív? – kérdezi Stacey mellőlem.
- Brandon. Szerinted felvegyem?
- Add csak ide – kapja ki a kezemből a telefont, és fogadja a hívást. Néma csendben ülünk, mikor Stacey kihangosítja. Kíváncsi voltam a barátnőm reakciójára és Brandon szavai is nagyon érdekeltek. De egyet kellett értenem Stacey-vel abban, hogy jobb, ha nem szólalok meg. Meg ő amúgy is szeret ilyen ügyeket intézgetni.
- Szia – szólal meg az ismerős hang és Stacey-vel összenézünk. – Nem tudtam, hogy jó ötlet-e felhívni téged, mert a legutóbbi beszélgetésünk sem ért valami jól véget. Nézd, teljesen megértem, ha nem akarsz velem beszélni, de nem tehetsz úgy, mintha nem ismernél. Nem költözhetsz át minden egyes akadálynál a barátnődhöz, hiszen tudnod kell, én is itt vagyok neked, bármi is történt. Vagy történjen. – Stacey unottan felvonja a szemöldökét, de továbbra sem szólal meg. – Nekem is… vagyis engem is nagyon meglepett Ashley bejelentése, szóval teljesen meg tudom érteni a kitörésedet és részemről minden rendben is van; nem kell szabadkoznod, és ne érezd emiatt kínosan magad előttem. Csak azt láttam, hogy az esőben ülsz és szomorú vagy. És nekem is elkélne egy frissítő zuhany. Ez nem mindennapi dolog, és nem tudom… hogy akarom-e ezt. – Stacey arcán átsuhan egy meglepett mosoly; szerencsére nem néz rám. Nem látja, hogy a szívem olyan gyorsan lüktet, mintha éppen lóversenyt akarna nyerni. – Haza kéne jönnöd. Halló? Ott vagy? Basszki, szerintem ez a sípszó után van már…

- Nem, nem a sípszó után van – mondja Stacey.
- Stacey?
- Nem, Brandon, anyád. Persze, hogy én vagyok, te köcsög! És… te most azért hívtad fel Ally-t, hogy elmondd, mennyire sajnálod, hogy felcsináltad a csajodat? Honnan tudod, hogy érdekli, vagy, hogy emiatt volt szomorú? Hülye vagy. Honnan tudod, hogy ez bárkit is érdekel? – Brandon a telefonba nevet.
- Nem érdekel, hogy kit érdekel, és kit nem. Hogy bárkit érdekel-e. Én nem bárkit hívtam, hanem Allyson Harvey számát. És te tudtommal NEM Allyson vagy, kedves STACEY – hangsúlyozza a nevét, mire Stacey szája egy kerek o-t formáz. Nem szokványos, ha valaki visszadumál neki.
- Ha tudni akarod, Brady, akkor Allysont nem érdekled. Se te, se a ribancod, se a kölyköd. – Ennél a résznél elneveti magát. Olyan furcsa ezt Stace szájából hallani. – Olyannyira nem érdekli, hogy szombaton randizni megy Ryannel és folytatja az életét. Egyébként meg nem te voltál a baja, hanem az a rohadt kocsi. Ha lemész a garázsba, akkor látod, hogy milyen károkat szenvedett meg.
- Komolyan? De hát… szombat holnap van. – Brandon hangja meglepett.
- Igen, komolyan. És tudja.
- Ööö… ez szuper. A Sunban? Mégis elmegy rá?
- Naná, hogy elmegy! Ugye nem hitted azt, hogy egy magadfajta srácért fogja lemondani az egészet, igaz? – nevet gúnyosan a barátnőm. – Tudod, Sun, szombat, nyolc! – hangsúlyozza az infókat. – Ó, és nem kellene úgy bánnod vele, mintha tartoznál neki, mert Ally NEM miattad viselkedett úgy! Mellesleg egy köszönettel tartoznál neki, hiszen ő találta meg a kis kurvádat!
- Stacey, ne beszélj így róla – mondja Brandon, de hallom a hangján, hogy viccesnek találja. – Öhm, megkérhetlek valamire?
- Figyu, baby, nem vagyok szeretetszolgálat, oké? Kéregess anyádtól! – A szám elé kapom a kezem, hogy benntartsam a feljönni kívánó nevetésemet. Stacey rám kacsint, amolyan „minden simán megy”-módon, és ismét Brandonra összpontosít. – Na, jó. Mit akarsz?
- Ne szólj Allynek a hívásról. Sőt, töröld ki még a híváslistájából is. Tényleg rossz ötlet volt hívnom; csak magamat járattam le.
Író: Bella