Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam az új részt, de el voltam havazva. Nagyon sok idő kellett, míg erőt veszek magamon és újra belelendülök a blogolás világába. Szóval igyekeztem valami hosszabb résszel előrukkolni, ami remélem, tetszik is! A csodás olvasóimnak - vagyis Nektek - pedig ezermillió köszönet és hála, amiért türelmesen vártatok és továbbra is itt vagytok nekem!
Puszi ^-^,
Bella
XV.
Az
Ashley-vel való veszekedésünk után néhány perccel megcsörren a telefonom. Ryan
hív, és elmagyarázza, hogy ma lesz az első igazi próba az ő garázsukban.
Felajánlja, hogy eljön értem háromra, így nem kell a nemrég rázendített esőben
keresgélnem a házát. Örömmel elfogadom, legalább nem nekem kell vezetni.
Fél
háromkor úgy döntök, hogy ideje lesz már készülődni, ha nem akarom Ryant
megvárakoztatni. Felveszek egy fekete leggingset egy fehér, félvállas pólóval,
aztán, mihelyst felkenek magamra egy natúr sminket is, leszaladok az előtérbe,
majd magamra kapom a táskám. Ryan ezüstszínű Fordja a házunk előtt parkol, én
pedig már éppen kimennék, mikor Brandon hangját hallom a hátam mögül. Nem is
emlékszem, mikor szólt hozzám ilyen közvetlenül legutóbb. Már napok teltek el
azóta.
-
Hová mész?
-
Próbára. Ma lesz az első hivatalos. – Nagyobb lelkesedéssel mondom, mint
kellene, így próbálok kicsit visszavenni.
-
Ki a srác a ház előtt? – Tüzetesen végigmér, de végül szemei az enyémekre összpontosulnak.
-
Ryan. Egy ismerősöm, a banda tagja. – Halvány mosolyra húzom a számat.
-
Jól vagy? – Tudom, mire érti; bólintok.
-
Akkor én is jövök. – Az a „megérkezett gonosz Brandon”-vigyor jelenik meg a
szája sarkában, én pedig kidüllesztem a szemeimet.
-
Nem, nem, itt maradsz szépen. Ki van zárva! – A tenyeremet a mellkasának
nyomom, ezzel is akadályozva, hogy továbbmenjen. Épp elég nekem a történtek
után itthon elviselnem, nincs szükségem arra, hogy csőszködjön mellettem egy
meglehetősen helyes fiú meg a társasága mellett. Brandon lebiggyeszti az ajkát,
és, bár úgy tesz, mintha mulatna rajtam, tudom, hogy őrülten zavarja: nem jöhet
velem.
A
lépcsőről ekkor Elsa jön le; arcát kíváncsiság uralja. Ránéz a kezemre, és,
amikor meglátja a gitártokot, elmosolyodik.
-
Zenélni mész? – Bólintok. – Nem kísérhetlek el? Úgyis unatkozom itthon!
Esküszöm, nem szólok egy szót sem! – Hezitálok. Úgyis ígérnem kellett volna
neki egy közös programot, miután elmaradt a sajátom, szóval, miért is ne. Aprót
biccentek, ő pedig a táskájáért szalad, majd visszatér hozzánk. Brandon vonallá
préseli a száját, ám, mielőtt megszólalna, én töröm meg a csendet.
-
Ő jön – mutatok Elsára –, te maradsz.
Megfordulok
tehát, kinyitom az ajtót, aztán Elsával együtt kisétálok rajta. Ryan a lehúzott
ablak mellett ül, és int, amikor meglát. Odaszaladok, majd beszállok az
anyósülésre. Elsa hátul foglal helyet, és, mikor már mindketten
elhelyezkedtünk, sebességbe teszi a kocsit, és elindul.
-
Az unokahúgomat is hoztam, remélem, nem gond – mosolygok zavartan.
-
Nem, nem gond. – Belenéz a visszapillantó tükörbe és Elsára mosolyog.
-
Ryan vagyok.
-
Elsa – int esetlenül a lány, és a kocsiút többi részét csendben tölti. Egyrészt
nem is tudna hozzászólni a beszélgetésünkhöz, másrészt – utóbbi évek alatt
sikerült kiderítenem – utál beszélni utazás közben.
-
Úgy nézem, megkönnyebbültél – nevet rajtam halkan Ryan.
-
Igen, azt hiszem, jót fog tenni egy kis bandázás – mondom neki, mire rám
sandít.
-
Vendégeid vannak?
-
Aha. – Megmosolyogtat a tudat, hogy csupán néhány szóváltás után, ilyen
közvetlenül tudunk beszélgetni Ryannel. Könnyű megtalálni vele a közös hangot.
– A rokonok itt vannak nyaralni, szóval eléggé szűkös most a ház.
-
Hányan vannak?
-
Hát, van a nénikém, a bácsikám, a két unokabátyám, Elsa, és a fiatalabb
unokabátyám barátnője – számolom az ujjaimon.
-
A barátnője? Az minek jött? – Felnevetek a kifejezésén, és csak megvonom a
vállamat. – Okééé, ti mennyien vagytok?
-
Én, a szüleim, meg a kishúgom. Négyen.
-
A tesód is zenél? Úgy, mint te? Vagy nem kiskorban kezdted?
-
Én, de. Viszont Lyla még aligha tud zenélni; csak hat hónapos. – Ryan
kidülleszti a szemeit a meglepettségtől.
-
Na, jó, nem akarok többet tudni, azt hiszem. Ez így mára elég nekem. Már így is
túllépted a „fura vagyok” státuszt – mondja nevetve, mire én is kuncogni
kezdek.
-
Elsa? Te zenélsz? – kérdi Ryan, és ismét a visszapillantó tükröt lesi. A
rokonom bólint. Meg is lep a válasza, sosem gondoltam volna, hogy Elsát érdekli
a zene. Jó, azzal tisztában vagyok, hogy alsóban fuvolázott, azonban váratlanul
ér a tudat, hogy nem hagyta abba.
-
Milyen hangszeren játszol?
